A weboldal célja

A weboldal elsődleges célja Hajdúdorog és a hajdúdorogi helyek egykori és mai arcának bemutatása, az egyes helyek történetének és a helynevek eredetének a leírása. Ez utóbbihoz alapul a 2015-ben megjelent Hajdú-Bihar megye helynevei 1. című kiadvány szolgál. Az egyes helyeket illusztráló fotók, térképek stb. gyűjtéséhez várok minden olyan fotót a ma és valaha Hajdúdorogon élt lakosoktól, amelyek olyan helyeit ábrázolják a városnak, mint például az egykori Magi-fürdő, a valaha volt Novella vendégfogadó vagy akár a napjainkban is létező Gólyavár, Kastély, Líceum stb. Az oldal készítőjét ugyanakkor a régi és mai tanyák és egyéb külterületi pontok, mint például a Mócz-kripta is érdeklik. A weboldal tehát egyfelől azoknak az igényeit igyekszik kiszolgálni, akik fokozottan érdeklődnek Hajdúdorog helyeinek múltja iránt, másfelől viszont az ilyen irányú érdeklődőktől egyfajta közösségi szellemben segítséget is kér, hogy a "feltárás" minél szélesebb körűvé válhasson.

 

Helynévszótár

Áncsán dűlő

Áncsán dűlő 2011: Áncsán düllö͜ü ~ Bába düllö͜ü. — A dorogi határ nyugati részén lévő dűlőút. Az Áncsán dűlő és a Bába dűlő elnevezés is az út mellett lévő tanyák tulajdonosainak nevét őrzi. — T4-B4.  

Áncsán kútja

Áncsán kútja 2011: Áncsán kútja ~ Áncsán-kút ~ Szege͜inyházi-kút, 1972: Áncsánkuttya, 1965: Áncsán kútja. — Kút a Mátyás körút és a Vörösmarty utca sarkán. Négy fontosabb kút volt egykor Dorogon, ez volt az egyik. A vele szemben lévő ház tulajdonosáról nevezték el. Helybeliek szerint a kutak mindig...

Áncsán-tanya

Áncsán-tanya 2011: Áncsán-tanya. — Tanya a dorogi határ nyugati részén. Tulajdonosáról kapta a nevét. — T4-B5.  

Anda Mihály tanyája

Anda Mihály tanyája 2011: Anda Miháj tanyája. — Tanya a dorogi határ északi részén, a Szállásföld-észak határrészen, az Iskola dűlő mellett. Tulajdonosáról kapta a nevét. — T3-E2.  

Anó-szállás

Anó-szállás 1900: Anó szállás, 1884: Anó szállás, 19. sz.: Anó szállás. — Mocsaras terület volt a település északi részén. Az elnevezés legkorábban egy katonai térképről adatolható, amely alacsonyan fekvő, mocsaras terület neveként tünteti fel. Kihalt helynév, amelyben az Anó előtag talán...

Árpád körút

Árpád körút 2011: Árpád körút, 1972: Árpátkörut, 1965: Árpád kürút. — A belterület délkeleti részén a Fehértói és a Böszörményi utcát negyedkör alakban összekötő út. — Imre 1965: 8, Tóth 1972: 10. — T30-C4.  

Bába Antal tanyája

Bába Antal tanyája 2011: Bába Antal tanyája. — Tanya a dorogi határ északi részén, a Disznókút-észak határrész keleti szélén. Tulajdonosáról kapta a nevét. — T5-F2.  

Bába Imre tanyája

Bába Imre tanyája 2011: Bába Imre tanyája. — Egykori tanya a Szállásföld-észak határrészen, a Temető dűlő mellett. Tulajdonosáról kapta a nevét. — T2-D4.  

Bába Péter tanyája

Bába Péter tanyája 2011: Bába Pe͜iter tanyája. — Tanya a dorogi határ nyugati részén. Egykori tulajdonosáról kapta a nevét, ma Bába László tulajdonában van. — T4-B5.  

Bacsó-tanya 1.

Bacsó-tanya 1. 2011: Bacso͜u-tanya. — Tanya a dorogi határ déli részén. Tulajdonosáról kapta a nevét. — T10-C2.  

<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Képtár: Halmok

Képtár: Egyéb külterületi pontok

Képtár: Tanyavilág

Képtár: Templomok

Képtár: Szobrok

Élőnyelvi adatok

Élőnyelvi gyűjtést végzett Bába Barbara 2011-ben. Adatközlők voltak: Áncsán György (1951), Bába Antal (1952), Bába Antalné (1956), Balatoni Lajos (1992), Bocz Péter (1944), Csáki Istvánné (1947), Farkas Miklós (1945), Fodor Györgyné (1936), Görög Imre (1918), Görög Imréné Pogácsás Borbála (1920), Görög László (1916), ifj. Görög László (1948), Gurbán István (1941), Gurbán Miklós (1925), Gurbán Miklósné (1929), Lelesz Antal (1915), Lelesz Antalné (1926), Orosz Mihály (1949), Pajkos György (1983), Pálóczi Antalné (1938), Petrus Miklós (1961), Petrus Miklósné (1936), Pogácsás Miklósné Fejérvári Mária (1936), Rácz István (1955), Szabó György (1960), Tóth Györgyné (1919), Tóth Gyuláné (1925), özv. Vincze Ferencné (1941), Vincze Jánosné (1958).

Élőnyelvi gyűjtést végzett Tóth Ilona 1972-ben. Adatközlők voltak: Bódi János, Farkas Miklós, Fekete János, Galamb Mihály, Gyuró István, Hadházi György, Kovács István, Nagy Gáborné, Petrus István.

Élőnyelvi gyűjtést végzett Imre Júlia 1965-ben. Adatközlők voltak: Farkas Miklós, Farkas Miklósné, Imre Antal, Orosz Miklós, Stecz Erzsébet, Szikszai János, Szikszai Jánosné, Szilágyi Ferenc.

Források

A., Angyal szerk. 2000, AOklt., ÁSz., Balogh, SzSzBOkl., Béres 1971, Borovszky–Sziklay szerk. [1900], Bura 2013: 151–172, Cs., Dávid 1971, Dávid 2001, Draviczky 2006, Drén–Molnár 2011, EKFT., F., Fényes 1851, FNESz., Gazdag szerk. 1978, Görög 1802, Gyarmathy szerk. 1996, HDA., HdL1–40, HdT. 1874, 19. sz., 1900, 1914, 1915, 1960, HkerT. 1869, HKFT., Hnt. 1873, 1913, 1937, 1967, 2011, Imre 1965, Kállay, É. Kiss 1970, Kogutowicz 1905, Komoróczy szerk. 1971, Kozma [2010], Lelkes 2011, LexLoc., Lipszky, Map., Lipszky, Rep., Maksay 1990, Mesterházy 1971, Mező 1991, MoFnT. 2, MNL., Mónus–Radics szerk. 2011, MoT. 1690, [1690], 1700, [1707], [1720], [1730], 1740, 1744, 1760, 1782–1784, 1785, [1795], [18. sz.], 1842b, 1858, MTHnt., Németh 1997, M. Nepper–Sőregi–Zoltai 1980: 91–129, ÓMOlv., OÖ., Papp 1971, Pesty 1864, SzabOkl. 1., SzabOkl. 2., SzabSzatm., Szakál 2012, SzmT. [18. sz.], Szűcs 1971, Tóth 1972, Török 2009, UC., ÚMTsz., Úriszék, Vályi 1796–1799, Varga 1882, Veliky 1967, Z. 

 

Jogi nyilatkozat

 

A Hajdúdorog egykor és ma tájékoztatja Önt, hogy honlapjának böngészése egyúttal az alábbi a honlap használatával kapcsolatos feltételek elfogadását is jelenti:

A Hajdúdorog egykor és ma mint a honlap tulajdonosa minden szükséges erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a honlap aktuális és pontos információkat tartalmazzon, de nem vállal felelősséget a közölt információk pontosságára, érvényességére és teljességére vonatkozóan. A weboldalról vagy az azon keresztül elért más oldalakról letöltött információk felhasználása saját felelősségre történik.

A honlap tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Az Interneten keresztül a honlap oldalairól információk kizárólag személyes használatra tölthetők le, jeleníthetők meg, vagy nyomtathatók ki. Az ily módon letöltött, illetve kinyomtatott oldalakon a weboldalak látogatója továbbra is köteles feltüntetni a forrást.

 

A Hajdúdorog egykor és ma kereskedelmi cél nélkül, magánhasználatra létrehozott weboldal. A megjelenített fotók azok tulajdonosainak előzetes beleegyezésével, illetve a forrás pontos megjelölésével kerülnek fel a honlapra.

 A Jogi Nyilatkozat utolsó frissítésének dátuma: 2012. júl. 15.